A Nóniusz a Furioso „rokona”, mely a XIX. századból ered Magyarország, Hortobágyról.

A fajtával tulajdonképpen a hadsereget szerették volna ellátni, katonalónak szánták. De kezdjük az elején. A fajta alapítója Nonius Senor volt, de csak, hogy megemlítsük, Nonius egy anglo-norman mén nevét is takarta. Kialakulására három fajta volt a legnagyobb hatással. Ez volt a már említett Anglo-Norman, melytől tömegesebb lett, az Arab telivér mely a nemességet kölcsönözte, végül, de nem utolsó sorban az Angol félvér, mely a mozgását javította. A fajta megnevezését mégsem az alapítójától kapta, hanem a Nonius nevezetű ménről. A fajtával tulajdonképpen beltenyésztést végeztek. Mivel a beltenyésztés végett a típus hibák kiütköztek a fajtán, megpróbálták az 1860-as évektől egyre inkább Angol telivérekkel javítani. Mivel később, a háborúk után a fajtára, mint katonalóra már nem volt szükség, a fajtát jellege miatt hátas- és igáslónak használták, illetve használják a mai napig. A fajtának tulajdonképpen két típusa alakult ki. A hátas jellegű, illetve a tömegesebb jellegű.

Sokoldalú, nyugodt, kitartó, jó felépítésű, tömeges. Feje kosfej, vagy félkosfej, a nyak nem túl hosszú, középmagasan illesztett, a mar nem túl kifejezett, háta kissé hosszú, mellkasa nem túl mély, a far terjedelmes. A lábak erősek és arányosak, a pata kemény. Ugyanakkor meg kell említenünk az inait, melyek szárazak.Lábállás- és patahibák előfordulnak. Mozgása lépésben térnyerő, ügetése lendületes, vágtája rövid.

Marmagassága: kb. 160-170 cm, övmérete 190 cm körüli.

Színe: a pej, sötétpej, illetve a fekete