Morgan
A morgan egy massachusetts-i tanárról, Justin Morganról kapta a nevét. Amikor Morgan 1789-ben Vermontba költözött, magával vitt egy pej csikót. Ezt a figura nevű fiatal mént tekintik a morgan fajta alapító ménjének. Senki sem tudta pontosa, hogy Figura milyen fajtájú volt, valószínűleg atab vagy telivér. Justin Morgan halála után Figurát, Justin Morgan lónak nevezték el. A kis termetű mén (Figura csupán 143 cm-es volt) ünnepelt hírességgé vált New Englandben-nemcsak szépsége, hanem elképeztő kiállása, kitartása, ereje és sebessége miatt is. Népszerű tenyészmén volt, hiszen mindezen jó tulajdonságait utódaira is átörökítette.
Figua, életének nagy részét a helyi gazdaságokban munkával töltötte, de versenyzett is. 1821-ben pusztult el, amikor egy másik ló összerugdalta. Három tőle származó mén, Sherman, Bulrush és Woodbury örökítették tovább Figura jó tulajdondágait a mirganek későbbi generációira.Az első morgan lovakat erdőírtásra és szántásra használták, de New Englandben fogathúzásra is alkalmazták őket.
Az 1840-es éveket követően néhány tenyésztő egyesíteni kezdte a morganek tenyészetét. Felkutatták Figura második, harmadik és negyedik generációs leszármazottait, és rájuk alapították a fajtát.A morgan Amerika-szerte keresett, népszerű és drága fajtává vált.Amikor Amerikában előszőr divatba jöttek az ügető versenyek, a morgan volt az egyik legnépszerűbb fajta, ennek ellenére a lovat ma elsősorban igáslónak vagy univerzálisan használható lónak tartják. A polgárháború során is sok morgant használtak a lovasságnál.Sajnos, sok közülük elpusztult a csatákban. A morgan manapság nemcsak az Egyesült Államok egész terülteén, de több mint húsz más országban is elterjedt fajta.
Leírás
A morganek kitartóak, nyíltak és könnyedek, szép, szabad mozgásúak. Fejük rövid és kifejező, széles homlokkal, nagy szemekkel és egyenes, kissé homorú orrsövénnyel. Füleik rövidek, formásak, és viszonylag távol ülnek egymástól. A kancák füle kicsivel hosszabb, mint a méneké. Testük tömör, a hátuk rövid (a gyenge, alacsony vagy hosszú hát komoly hiba egy morgan esetében), ágyékuk széles, a horpaszuk pedig mély. A morgan magasan induló farkát méltóságteljesen viseli. Ágyéka sosem leeht magasabb a marjánál.
Hasznosítás
A morgan kedvelt lovaglásra, de használják fogathúzásra, western lovaglásra, ugratásra, díjlovaglásra és kitartásversenyre is. Nyugodt jelleme miatt esetenként lovasterápiára is használják. A morgan-tulajdonosok kivétel nélkül állítják, hogy a morgan nem egyszerűen ló,de egyben családtag is-ennyire barátságos és kedves állat.
Színek
Pej, fekete, mogyoró, sárga, legyes szürke vagy sárga, krémszínű és szarvasbőr színű. Overo mintázattal is regisztráltak morganeket. A legelterjedtebb színek a pej, fekete és a mogyoró.
Marmagasság
142-156 cm
Morgan+arab=morab
Bár sokan azt hiszik, hogy a morab, morgan és arab lovak egyszerű kersztezése, tulajdonképpen önálló fajtáról van szó, még ha van is benne morgan és arab vér. Csak az első generációs morabok félig morganek és félig arabok. Ezekből a morabokból további morabokat tenyésztettek, s így önálló fajtát hoztak létre.
|